2015. október 31., szombat

Őszi kertrendezés

Milyen jó a pedagógusoknak...itt a hosszú őszi szünet. Jó is volt, csak gyorsan eltelt. Hétfőn nagytakarítátottam. Kedden és szerdán a kertet rendeztem. Felszámoltam a tavalyi eperágyásom, elajándékoztam egy csomó fiatal tövet (úgy kb 1300 darabot) és én is újat ültettem Íme:


Ebben az agrofóliával letakart két ágyásban összesen 148 darab szamóca van. 20 folytontermő, amit az egyik kollégámtól kaptam, 20 késői és 108 korai.
A folytontermő tövek már hozzák az új hajtásokat, mivel azokat nem most kedden, hanem 3 hete ültetten el.
Fotó is van róla:
 Szerdán felszántották kertem. Így el tudtam duggatni a fokhagymám, összesen 90 darabot és úgy döntöttem, hogy tavasszal is fogok még letenni. Leraktam az elefántfokhagymát is, kíváncsi vagyok rá, 8 gerezdje volt, elvileg 8 db lesz is belőle.

Após elrendezte a málnát is, úgyhogy jöhet a tél, idénre befejejeztem a kertészkedést. Igaz, azt már szépen megterveztem, mit hova fogok tavasszal ültetni.
Meghánytuk-vetettük a kerítésünk kérdését, a lemezkerítés egyrészt csúnya - legalábbbis telephelyes, másrészt a 80 méterünkre az ára is húzós lenne, úgyhogy a zöldség jegyében: befuttatjuk borostyánnal. Anyutól hoztam is egy csomó gyökeres hajtást és 42 darabot ebből is ledugtam kb méterenként. A hátsó udvar még kérdéses, szeretnénk oda is egy kiskaput és ott még a thujasor ápol és eltakar. Amúgy nem tudom, mi ez a számolgatás, anyám csinálta mindig...a szamócapalántáknál meg húszasával rendeztem őket, ezért tudom a számot. (Nem, nem vagyok normális...)Szép hétvégét mindenkinek!