2017. április 25., kedd

Haladunk

Tudom, ezer éve nem írtam. A napjaim Anna körül forognak, eleinte a napi 8x-i evés vett el sok időt, most pedig már kinyílt a tudata és egyre inkább igényli a társaságom. Alvásidőben persze jut időm a kertészkedésre,a fóliában vetettem sárgarépát - neki, hogy majd azt (is) tudja enni. Vörös- és lilahagymát újhagymának, hogy azt meg mi tudjuk enni, salátát magszalagon. A magok is szépen kikeltek és a nagy türelmetlenségemben kiültettem a palántákat április 11-én, mert ugye már nem lesz rossz idő. Nos, láttatok már paradicsomot hóban? Mert én igen, 19-én. De láss csodát, az 50 tőből, 48 túlélte biztosan, az a kettő még kérdéses, de szerintem inkább a szél viselte meg mintsem a hó.A fajtákat már korábban leírtam, ma vagy holnap kerül ki a folytontermő és még ma vetettem magot, koktélparadicsomot, illetve chili paprikát, mert az valahogy kimaradt. Úgy döntöttem kell nekünk retek is, mert elég sok hely maradt a kertben, idén nem vetek krumplit, ugyanis nagyon elégedetlen vagyok az eddigi évek termésével. A hagymám és fokhagymám szépen alakul, valamint a tavaly elpalántázott két ágyás eper igen elterjedt, egy viszonylag nagy placcot elfoglal a kertből. Remélem tudok majd Annának fagyasztani belőle, illetve én is szeretem frissen.

Egyébként meg a lelkemnek is jót tesz a kertészkedés, úgy érzem, kemény hónapokon vagyunk túl és szerencsére jó lett a végkimenetele a terhességnek, koraszülésnek. Belegondolni is rossz, mi történhetett volna...
Kép ma nincs, mert nincs hely a telefonom memóriájában (Annáról van vagy 200, de róla meg ugye egyenlőre nem töltök fel, majd ha együtt kertészkedünk).

2017. február 13., hétfő

Hol is kezdjem?

Nagyon régen írtam, nem mentség, de nyomós okom volt rá. A mi kis bébink úgy döntött, hogy 50 nappal korábban érkezik erre a világra. 2017. január 1-jén született, sürgősségi császárral a 32. hét 6. napján. A születését másfél hetes kórházi tartózkodásom előzte meg Pécsett, toxémia gyanújával. Mindenesetre a dolgoknak szerencsés kimenetele lett, január 24-én hazahozhattuk őt is, mivel elérte a 2 kg-t.
Szóval, ha már így alakult, akkor megkapta ő is a koraszülött polipot.
A múlt hétre én is belerázódtam a három órás ciklusokba és már látom, hol jut kis idő magamra, meg másra. Elvetettem a paradicsommagokat, amik ma már szépen csíráznak és bújnak kifele a földből.

A paradicsomok fajtája többféle. A tavalyi jól bevált mobil, de van kecskeméti és ökörszív is, amit a boltban ajánlottak. Tavaly nem vetettem koktélparadicsomot, de a férjem nagyon szereti, ezért idén azt is ültetek.

2016. november 19., szombat

Alakulnak a dolgok

November 3-án végre a mi rendkívül szemérmes babánk megmutatta, mi lesz, ha nagy lesz. Kislányunk lesz, úgy tűnik. Még előtte készültem el magamnak egy barna pulcsival, ami Barka malom szerecsendió árnyalatából készült és kb. egy éve volt elfekvőben. Amellett, mivel elég durva merényletet követtek el a pénztárcám ellen és beruháztam egy kg Malom fonalra pisztácia és szürke színekből, ezért a kislánykánknak is kötöttem egy pulcsit. A sajátom mintája az úgy csak jött, a babáét a Drops design oldaláról szereztem meg a baba kategóriában, a méretei voltak a fontosak, nem a minta. Íme:

A második szomszédunkban pedig korán érkezett a világra a baba és a koraszülöttek napja alkalmából anyukája megkért, horgoljak egy polipot a srácnak, aki már majdnem kétéves nagyfiú.
A fonal Catania Violett (0113), a fél megyét bejártuk, ismerős, barát bejárta, mire sikerült szerezni. De meglett és ma elkészült:
Ezt szokták az inkubátorba tenni. Szívet melengető érzés volt készíteni, remélem sok örömük lesz benne.

2016. szeptember 21., szerda

A baglyok

Készül nálunk mindenféle horgolt és kötött holmi. Először is a második szomszéd kisfiának lett jó a baglyos sapka. Szóval mosás és hasonlók után, bízom benne, hogy ők ki tudják használni. A barátnőmnek, akivel két nap különbséggel vagyunk kiírva, horgoltam egy baglyocskát. Magamnak pedig még tavaly novemberben elkezdtem egy kardigánt, amit vissza kellett fejtenem, mert túl nagy lett, most fejezem be. (Hozzáteszem, pocaknövekménynek is alá kell férnie, szóval lehet felesleges volt lefejteni). Aztán majd kötök/horgolok még mindenféle babaholmit.
És a képek:


2016. szeptember 11., vasárnap

Baglyos takaró

Múlt héten csak elhúztam a mézesmadzagot, mostanra már szinte 100%-os a babatakaró. 72 db horgolt négyzetből készült, a négyzeteket Annásnál láttam ( a pöttyös takarónál talán). A fonal l Barkáéktól származik, Drops Safran.Került rá négy bagoly is, az ő mintájuk innen származik. A képek:



A méreteit pontosan nem tudom, négyzetek 10x10 cm-esre készültek, de kicsit összementek a mosásnál, a szegély körben 3 cm, összességében kb 75x85-ös lehet a takaró, egy darabig jó lesz. Az aljára fehér polár anyagot szeretnék varrni, de a méteráru pénteken 2-kor nyitott délután, nem gondoltam 1 órát várni, majd a jövő héten.

2016. szeptember 4., vasárnap

Zajlik az élet

Ha emlékeim nem csalnak,éppen egy hónapja posztoltam utoljára. Előtte és utána is rengeteg minden történt. Egyrészt ment a befőzés a kerti termésekből, másrészt beindult a suli és a változatosság kedvéért újra kell írnunk a tanügyi dokumentumok jelentős részét, aminek köszönhetően majd kifolynak a szemeim.
De vegyük szép sorjában az eseményeket és kezdjük talán júniusban. Merthogy akkor tudtunk meg, hogy a levelek a gólyának válaszra találtak és februárban már eggyel többen leszünk. Természetesen Barkáéknál éppen akkor volt pamutfonal akcióban, amikor biztossá vált a baba, szóval azonnal rendelnem kellet (aztán meg utánrendelnem) egy takaróhoz, ami így néz ki:
Mondjuk ez 29-i kép, szóval azóta már a szélét horgolom. 72 db négyzetet tartalmaz, meg rengeteg munkaórát, ami a fáradtsággal, amivel járt az első néhány hét, hát kihívás volt. Tegnap baglyos sapikat néztem, igen, azt is fogok horgolni.
Aztán idén nagyon bevált a saját paradicsompalántám, annyira, hogy 88 kg-t szedtem le belőle és még érik. Fajtákat tekintve: körte- és faparadicsom, befőzőpari és még sosem hallottam a Mobil fajtáról, de nagyon bevált, mert laza 2 kg-t hoztak a tövek. A paradicsom nálam jól sikerült anyukánál kevésbé, így őt is elláttam, meg a mamát meg a barátnőmet, csak így lazán.
Én 32 üveg paradicsomlevet raktam el, valamint 38 üveg pizzaszószt (utóbbit úgy számoltam ki, hogy jövőre a picivel nem biztos, hogy tudok fröcskölőset főzni.
A képek:
 A formabontó paradicsom...ki mit lát bele (ebből a fajtából a legnagyobb 40 deka volt)
 Rotyog a pizzaszósz, aminek a receptje mézesélet blogjáról származik és tavaly is főztem.
Ilyen kis pofásak lettek és már landoltak a pizzára is. (Nyami.)

Itt bizony a paradicsomlé áll fejen a vákuumképződés céljából. Tartósítószert nem tartalmaz, tavaly bevált, remélem idén is rendben lesz minden. Olyan sűrű a lé, hogy inkább szósznak mondható és egy üvegből simán főzhetek paradicsomlevest, annyit kell hígítani rajta.

Továbbá készült rostos is: meggy még a tavasszal, barack június végén és múlt vasárnap alma-körte, ellátva harmincpár üveggel. Már-már üvegvásárlási mániába mentem, de  csak fogytak meg fogytak az üvegek (+ jött a befőzési bénázásom, azaz 4-et el is törtem...)

Chiliből is jócskán lett, három üveggel savanyítottam, mert az ugye jó nekünk.
Végül a tegnapelőtti éjszakai látogatónk, akit a kutyák nem bírtak bevenni és Tökmag nagyon segíteni akart az udvarból való eltávolításában:
Bár itt nem látszik, hogy annyira el akarja távolítani. Na mindegy, elvittük és kapott egy almát is, nehogy szó érje a ház elejét, meg persze megvolt így az idei sünlátogató is. (Lehet, hogy visszatérő vendég?)


2016. augusztus 4., csütörtök

Uborkaszezon

Hanyagolom a blogolást...a nyári tanfolyam kicsit szétzilálta a szünetet, amitől én is fáradtabb voltam/vagyok és elég sok sulival kapcsolatos munka vár még rám a következő hetekben. Még hogy a pedagógus, meg a nyári szünet...
Azért a kertben is akad teendő a kapáláson túl is. Felszedtük a krumplit, nem lett sok a négy rövid soron, talán 1-2 hónapra elég. Hagyma szépen lett viszont, olyan 10 kg körül és fokhagyma is termett szépen, megfontam. Egészen büszke vagyok magamra, első fonáshoz képest szépek lettek. Csemege kukoricát is ettünk, jó volt így, hogy hetente vetettem, mindig zsengét ehettünk. Uborkából már savanyítottam 18 üveggel, lassan megállok, mert sok lesz. Paradicsomból tegnap főztem be először 4,5 kg-ot megtisztítva, ebből 4,2 liter paradicsomlé lett.

Remélem még tudok befőzni, szeretnék pizzaszószt is megint, mert az tavaly nagyon bejött. Úgy gondolom, jól sikerült a palántanevelés idén, úgyhogy minden bizonnyal jövőre is a saját növénykéimmel fogok próbálkozni. Sajnos a sok eső miatt egy-két paradicsom elrohadt, néhányat pedig bogár támadt meg, de a nagy többség bírja. Fajtájukat tekintve ebben az adagban befőző és mobil fajta van, ezeket bolti magról neveltem. Ezek mellett pedig körteparadicsom van, ami a saját magomból kelt. Várom még a faparadicsom érését, ma vagy holnap már az is lesz.
Közben horgolok is, jó sok négyzetre lesz szükség, majd ha készen vagyok azt is mutatom.